2012. augusztus 6., hétfő

Úgylátszik hetente jelentkezem

A múlt hetem nemigazán olyanra sikeredett, amilyenre én szerettem volna, de összességében nézve még így is sikeresen zártam.
A hét elején mégis rámerészkedtem a mérlegre. Hátigen, feljött azért egy kis súly a tábor alatt. :) De ezt azért sejtettem, hogy így lesz. (Azt azért nem merem leírni, hogy mennyi :) ) Vasárnap reggelre lement ebből 60 deka, pedig nem voltam valami jó a héten.
No de lássuk mi is történt.
Hétfőn meló után elmentem kicsit vásárolgatni a Corvinba a Hádába, mivel tudtam, hogy a darabos ruhák féláron vannak. Vettem is pár felsőt. :)
Kedden úgy volt, hogy megyek kangoora, akartam is nagyon, de sajna a melóban tovább kellett bent maradnom, így meg már nem értem volna oda. :( Így a kangoo aznap kimaradt. Helyette este elmentem segíteni kicsit B. nővérénél a pakolásban, most költözött albiba. Pont amikor odaértünk, akkor jött a jó hír, hogy a másik nővére megszülte második kisfiát :) ( 54 cm, 4100g - óriásbébi :D)
Szerdán pihiztem, este mentem B. elé, mivel borboltban van, lehetett borokat kóstolni, az egyik meg annyira megtetszett, hogy azonnal vettünk is egy üveggel belőle. :) Nagyon nyár a neve, és ilyen habzó Rosé. :) Aztán elmentünk fagyizni a Gelato Rose fagyizóba. Tudjátok, ahol van nyírfacukros fagyi is. :) Nyami megint nagyon fini volt. Ahhoz képest, hogy 10kor zártak, 10 perccel a zárás előtt még akkora sor volt a bejáratnál, hogy csak na. :)
Csütörtökön is lett volna kangoo. Mármint volt, csakhogy én megint nem jutottam el rá. :( Rábeszéltek ugyanis a Belga koncertre. Olyan rég hallottam/láttam őket, és csak 500 Ft volt a belépő a Budapest Park-ban. Hjajj nagyon nagyon jó volt. :D Ami azt illeti itt azért lecsúszott egy-két-(három) ital. Nehéz is volt másnap felkelni és bemenni dolgozni.
Furcsálták is a fiúk, hogy hogy voltam képes bulizás után másnap bemenni, de mondom muszáj volt. De nem is maradtam bent végig, hamarabb hazamentem, és még lepihentem az esti mozi előtt. Ugyanis mentünk megnézni az új Batman filmet. Jó volt, tetszett, de nekem az előző valahogy jobban bejött. Lehet a Joker miatt. Vagy nemtudom. De azért jó volt. :)
Szombaton, hogy korrigáljam az egész heti nem mozgást, délelőtt squasholni voltam. Ebédre meg lecsót csináltunk. Este igaz megint party volt, mégpedig a volt szobatársam szülinapját tartottuk. Itt most sokkal ügyesebb voltam, mint csütörtökön, alig ittam valamit és másnap sem volt semmi bajom.
Vasárnap szilvásgombóc volt az ebéd, annyira nem sikerült szerintem diétásra, viszont legalább tk búza, és tk rozslisztből készült. :) És nagyon nagyon finom lett. 20 gombócot gyártottunk, és csak egy nyílt ki. :D
Délután is voltunk squasholni, de most B-al voltam, szombaton a szokásos partneremmel.

Ez volt a múltheti menüm (nagyjából):



Ez a hét is eseménydús lesz, úgynézki. :) Kedden ugye lenne kangoo. Viszont helyettesítés lesz :/ És pakolásznom kell majd mivel szerdán irány a Balcsi :) Így valószínű megint kihagyom a kangoo-t :(
Az kicsit vígasztal, hogy túrázás meg ilyenek vannak tervben. Balatonlelle, Sümeg, Somló hegy, Szentgyörgyhegy, aztán megint Lelle. Ha megnézitek, ez egy szép nagy kör lesz a Balcsi körül. :) Már várom nagyon. :)

Tudom ígértem képeket, de még nekem se nagyon vannak, de ami késik nem múlik. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése